2009. március 13-ra esett az a nap, melyen nem érvényesült az úgynevezett pénteki babona, hiszen jól sült el minden. Lázasan készülődtem testileg-lelkileg az estére, még "szabadnapot" is kivettem a suliból. Mint minden péntek este, ez is hasonlóképpen indult, a Kati kocsmában megkezdődött a bemelegítés, az alapozás. Nyolc óra után a társaságunk útnak indult a Big Man Pub felé, ahol már kezdetét vette a 3. lemezbemutatóval egybekötött 12. szülinapi buli is. Elsőként az új lemez bemutatójának lehettünk részesei. Néhány számot már ismertem régebbről, de erről majd később. A retro party-n a szokásos számok mellett a szokásos hangulat uralkodott, vidámság, tánc, sok ember, néhol viszont lötyögés (Követelem vissza az agresszivitást a "rakenrólba"!). Ezt követően zajlott a karaoke verseny: az emberek bátortalanságának köszönhetően csak három versenyző páros nevezett be, így nem maradt le senki a dobogóról, konkrétan Huszas meg én lettünk az utolsók a Tankcsapda (Legjobb méreg) számmal. Az viszont fura volt, hogy idén nem a füttyögés meg az ordítozás döntött a helyezésekről. Már csak azért is, mert mi rendelkeztünk a legnagyobb rajongótáborral. Bár azt elismerem, valóban nem érdemeltük meg az első helyet, azért egy Red Bullal vígasztalódhattunk. A sörivó versenyen idén valahogy mindenkinek tovább tartott bedobni azt a fél litert, de azért remekeltek a nagyok! Nagyon jól éreztem magam, köszönet az ingyen bagettért, a zenekartól kapott ajándékokért (Becherovka és az új CD).

S végül jöjjön a lemezkritika: Úgy tudom, nem csak én vártm nagyon az új albumot, de még is én leszek az első, aki elmondja véleményét. Szombat reggel felkeltem, s vagy háromszor kapásból elejétől végéig átnyálaztam mind a 12 számot. A 6. "trekkig" minden nagyon energikus és pörgős, nincs megállás, az ember képes tombolni. Az Intro után rögtön jön Az út szélén című dal, közvetítve azt az érzést, mikor az autó lerobban, s nem tudjuk, mitévők legyünk. Ezután egy Total Chaos átvétel következik, mely nekem amúgy nagyon kedves, de ezen az albumon kicsit lassúbbra sikeredett, mint hallottam párszor élőben. De amúgy rendben van. Negyedik a sorban a Csujogatós, ami tipikusan a mókáról szól ("Ráléptél a fékpedálra, tojok én a death metal-ra.). Ötödik számként az Apám, átmegyek... című tétel csendül fel, és bevallom, a lemezről ez a dal nyerte el a tetszésemet a legjobban. A schengeni megállapodás utáni helyzetről szól, például arról, hogy most sokkal szabadabban mászkálhatunk a határ túloldalára. Jön a bűvös hatos, Úton lenni címmel. Igazi motoros rock 'n' roll, életérzésekkel teli szövegek, kifejezetten dícséretre méltó énekhang. Az album ez után lelassul, a Nem szól a telefon egy bánatosabb hangulatvételű blues. Nem - nem - ebben egy kicsit megint sikerült pörgősebbre venniük a dolgot, jó szám. A Plastic szerelem valamiért nagyon emlékeztet a Bikini "Mielőtt elmegyek"-jére, de csak néhol találok hasonlóságokat. Nekem annyira nem jött be, vicces, meg érthető mondanivaló, de nem kerül be a kedvencek közé. A Prodigal son egy újabb átvétel, melyre csak jót tudok mondani, countrys hangzás, igazi laza táncikálós nóta. Következik a Lépj újra, amelyben utolsó számként játszik a teljes banda, a korongot a Felvidéken születtem zárja, Bigman meghitt előadásában, egy olyan szöveggel, melyen sokaknak el kéne gondolkodniuk, vagy legalább megérteniük azt.

Még biztosan számtalanszor meghallgatom ezt a remek alkotást, mert véleményem szerint ez lett az eddigi legjobb lemezük, csak így tovább!


Horváth "Dexter" Zsolt