Miután véglegesen kinőttem a basszusmániámból, beszereztem a megfelelő erőlködőt a leendő rendszeremhez, és az átmeneti összeállítással egy gyorstesztet is végrehajthattam az audiofilizmus alapjainak elsajátításával karöltve, eljött az ideje annak, hogy saját, épkézláb hangfalam legyen.

Időközben kiderült, az asztalos súlyosan béna, Hi-Fi hangfalat (csak) papíron (se) látott, és úgy igazából fogalma sincs arról, mégis hogyan kéne.


B terv, Komárom avagy nincs kedvem kétbalkezesekkel szarozni.

Szeptember 14. Mozgalmasan kezdődött a nap, hajnalban (nálam az kilenc-tíz között van) hívtak a helyi elektronikai üzletből, hogy megjött a mosógép, lehet jönni segíteni felhurcolni a hatodik emeletre. Gyorsan leraktuk az előszobában, és máris lehetett az öreget levinni, ami épp tegnap romlott el. Lefelé a liftben diszkréten kieresztett magából kb. fél liternyi koszos, büdös vizet jelezvén, hogy elege lett abból, hogy 10 évig mosnia kellett a szaros gatyákat, örül, hogy itthagyhat mindent. Nem volt már időm feltakarítani a liftet, mert siettem Komáromba. Egy nagy utazótáskával verettem a buszmegállóra, amiben a pokrócba bugyolált erősítőm csúszkált ide-oda. Csodával határos módon nemhogy nem késtem le a buszt, pedig azt hittem, lehetetlen lesz elérni, hanem 5 perc előnyre tettem szert. Komáromban Furious-szal egyből leadtuk az erősítőt szétszerelésre. Megállapítottuk, hogy a kondenzátorok enyhén púposodnak, közeleg a csere ideje. Ez azért is érdekes, mert akkor az erősítő még csak kb. 2 éves volt, valószínűleg az első tulajdonosa szénnéhajtotta zenehallgatás közben. A levett fedelet és előlapot ezután a sztárhelyszínre vittük, az asztaloshoz.

Ezen a napon készültek el a hangfalak. A \"buszelérős\" szerencse valahogy nem hagyott el, Furious simán kitolatott a főútra, közben a két méterre lévő rendőrök árgus szemmel figyelték az arra autókázó sofőröket. Bennünket valahogy nem vettek észre, annak ellenére, hogy padlógázzal indultunk. Megérkeztünk az asztaloshoz. Dolgoztak az emberek, épp bekapcsolt a levegőszűrő, amit 3 óriási porfogó zsák felágaskodása kísért, és megpillantottuk a hangfalakat. Világítottak a fehérségtől, mi csak győztük felszedni az állunkat a földről. Egész egyedi élmény volt, ahogy a sima felületen visszaverődtek a fények. Az egyik asztalos odaszólt: „Úgy néznek ki, mint valami hűtő!”

Videofelvétel is készült az asztalosműhelyben a NAD előlapjának teljes szétszedéséről és a fehér hangfalakról. Miután elmúlt a hangfalak szépsége által okozott transz, elintéztem a pénzügyeket, és otthagytam a NAD alkatrészeket a hangfallal megegyező színűre lefestetni. Gyors pillantást vetettünk az asztalos majd’ tenyérnagyságú pókjaira, és indultunk hazafelé a fehér hangfalakkal. A bősi asztalosos hercehurca után szerencsére elismerően tekintettek otthon a hangfalakra, anyum viszont megkérdezte: „De miért pont fehérre akartad festeni?”
A rákövetkező héten, hétfőn, végre formába öntődött az eddig csak álmokban és elképzelésekben létező hangfal, Cséfánál megtörtént az összeszerelés . A procedúrát még megelőzte a Nagy Imbuszcsavarkeresés Dunaszerdahelyen című akció. Az első boltban a pénztáros azonnal rájött, hogy mit akarunk. Az outcoming legjobb időpontjának vélte az alkalmat, és elmondta, hogy őt is érdeklik a hangfalak, mert billentyűs egy zenekarban, és van egész jó hangrendszere. Imbuszcsavart nem tudott varázsolni nekünk, vettünk simát, és mentünk tovább. Sikerült olyan bénán beállnom az egyik parkolóba, hogy már nem tudtam teljesen befordulni, mert a bal oldalt lévő Smart hátsó lökhárítója vészesen görbült le, de a mögöttem lévő Avia se tudott elmenni, mert balra meg betonoztak. Szerencsére a helyzet valahogy megoldódott, de csavart megint nem tudtunk venni. A város bejárása után végül feladtuk, az utolsó megálló egy Jednota szupermarket volt, ahol a 2 csomag vatta mellé vettem még négyet. Az operáció Cséfa mindenes műhelyében valósult meg. Lehámoztuk a hangfalakról a csomagolást, és a szobát penetráns festékszag árasztotta el. A művelet kabalája Cséfa kutyája, Lüszi volt, aki mint valami őrangyal folyton a lábunk körül mászkált, és egy méterre se hagyott el minket. Az átmeneti váltót átmeneti megoldásként egy kartonlapra szereltük rá. Forrasztás közben csináltam egy videót Cséfa rendszeréről. Miután megvolt az összecinezés, jött a tömítés. A hat csomag vatta (három egy dobozra) még kevés is volt, a merevítés alatti üreget nem töltötte ki feszesen. Az utolsó csavarbehúzási mozdulatok alatt már extrém kíváncsiság fogott el minket, hogy mégis hogyan fog szólni. Összeállt a hangfal.
Agy: RESET
System restarting
Initializing 40%. Csend
Initializing 80%. Aztakurva.
Initializing 100%, system started. Bazki hogy néz má’ ki? Brutááál.
A hófehér szín, amin a fények tükröződtek, a lekerekített dobozforma és a fekete hangszórók látványának kombinációja szédületes volt. Azonnal rákötöttük a JVC receiverre, a hangfalak mikor megkapták az első színuszjelet, világra jöttek, és mint egy újszülött, felsírtak. De milyen szép sírás volt az! Az első benyomások: a magasak egyszerűen egybefolynak a többi hangtartománnyal, a zongora csúcs, a vártnál feljebb van az alsó frekvenciatartomány, de legalább nem búg. Lehet hallani a púpokat és a völgyeket a frekvenciamenetben, de mégis valahogy természetes és életteli a hangzás. Oscar Peterson You look good to me száma segítségével összehasonlítottuk a KEF Cresta 2 hangfalakkal. Erőösszemérés helyett alázás lett, a fehér hangfalak egész más dimenziót képviseltek, mint a KEF-ek. Míg az utóbbi csak a basszusban domborított, az előző jóformán minden másban. Minden eddigi munka, erőfeszítés, apró pillanat megtestesült a hangfalban és végre zenére transzformálódott. A DIY-nak épp ez az óriási előnye, minden egyes apró mozzanat, amit megtesz az ember, az beleépül a hangfalba, míg a boltban vásárolt hangfalnak sosem lesz olyan lelke. Könnyen lehet, hogy ez a zenére is kihatással van. Mivel a hangfal még nem tökéletes, a jövőben további módosítások várhatóak. A vattát ki cseréljük megfelelő mennyiségű vatelinre, a hangfal belsejét beaszfaltozzuk a még jobb csillapítás érdekében, és váltócsere is esedékes.

A kórusban éneklés fegyelmet, a másikért, a közösségért vállalt felelősséget követel a diákoktól

Még valamit az énektanulásról. Minden bizonnyal igaza van Kodály Zoltánnak, hogy énekelni szinte minden gyermek megtanulhat. Igen kevés azoknak a száma, akik egészségügyi, fiziológiai, neurológiai okokból nem tudnak megtanulni dalolni. Ehhez képest sok gyermek nem szeret és nem tud énekelni. Jól tanítjuk-e az éneket?