- Héjavarázs című lemezükön három éve szlovák nyelvű dalok is szerepeltek: gesztusnak szánták. A magyar-szlovák viszony alakulását elnézve aligha volt értelme.- A napi politikára nemigen van befolyása egy-egy ilyen lemezre rejtett gesztusnak, más szempontból viszont nagyon is megérte. A dolog előzménye ugyanis az volt, hogy többen, szlovákok, azért mentek el Pozsonyba magyart tanulni, mert kíváncsiak voltak rá, mit is éneklünk. A gesztus tehát tőlük indult, mi pedig egyszerűen viszonoztuk a szeretetet. Nem volt ebben semmi politika, szó sem volt róla, hogy a szlovák-magyar diplomáciai kapcsolatok előmozdításán kívántunk volna munkálkodni.
- Nem is állítjuk, hogy az önök lelkén szárad, mindenesetre utóbbiakról nekünk valahogy nem a szeretet szó ugrik be.- Nekem sem. Az azonban, ami a felső politikai szinteken zajlik Szlovákiában, elkülönül attól, ami az országot magát jellemzi. Négymillió szlovák között azért akad rengeteg értelmes - és olyan, aki szeret minket. Mi velük igyekszünk törődni. Ha ott vannak a koncertjeinken, felkonferáljuk a dalokat szlovákul is. Portugáliában meg portugálul. A közönséget meg kell becsülni, s ennek szép hagyománya is van a könnyűzenében. Emlékszem például, milyen sokat jelentett nekem, amikor Freddie Mercury elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt népdalt a Népstadionban, \'86-ban.
- Ott lehetett?- Dehogy. Később, egy szabadtéri moziban láttam valahol Csehország mélyén: ott katonáskodtam. Abban a környezetben erőt, büszkeséget adott, hogy a világsztár az én anyanyelvemen az én népdalomat énekelte. Más szempontból is fontos volt az a dal. Igaz, ma is akadnak még, akik szerint \"ciki\", vagy egyenesen \"gáz\" magyar népdalt énekelni, de ezekre azóta nyugodtan legyinthetünk: a Queen énekesének nem volt ciki, bocs.
- Ha van is, aki szerint gáz, önöknek inkább szerencséjük volt a népi vonallal: a kilencvenes években divattá lett a világzene, amit addig is játszottak.- Eszünk ágában sem volt világzenét játszani. Azt sem tudtuk, mi fán terem. Annyi történt, hogy egyszer csak elkezdtünk zenéket írni. Én meg ezeket ráhangszereltem azokra a hangszerekre, amelyek a zenekarban éppen voltak. Hiába írtam volna harangokra, ha egyszer nem volt a bandában harangozó. Ha lett volna, arra írtam volna. De mivel az egész úgy indult, hogy autentikus erdélyi zenét játszunk hobbiszinten, ez eléggé meghatározta, milyen hangszerek vannak az együttesben.
- Talán a zenei gyökerek, talán a Ghymes név miatt, de sokan még ma is erdélyinek gondolják önöket. Zavarja?- Inkább mulatságos. Azt mutatja, mennyien nem ismerik Szlovákiát. Nyitrától tizenegynéhány kilométerre van Gímes. Volt ebben a faluban egy tábor - a nyitrai magyar főiskolások tartották maguknak minden évben. Nagyon szerettük. Alakult egy tánckar is, de nem volt zenekara. Lett. A tánckar persze szétesett gyorsan, mi meg azóta is vagyunk, s hogy ne felejtsük el, honnan indultunk, felvettük a falu - tehát nem az erdélyi Gyimes - nevét, archaikus írásmóddal.
- Meg szarvasmotívumos logóval. A világzene nemzetközi sikerének köszönhetik, hogy a kilencvenes években nem kerültek bele a \"magyarkodó\" vagy a \"jobbos zenekar\" skatulyába?- Meg annak, hogy nagyon odafigyeltünk: ne bocsátkozzunk napi politikai csatákba. Egyes kollégák rendszeresen odafekszenek a politikusok alá. Lelkük rajta. Mi meg nem alattuk, hanem mellettük képzeltük el a tevékenységünket. A skatulyázási vágy viszont Magyarországon olyan erős, hogy ha akartuk, ha nem, az utóbbi években szépen elkönyveltek minket jobbra. Egyszerűen azért, mert külhoni magyarok vagyunk.
- Érte ezért önöket hátrány - vagy éppenséggel előny?- Táncháztalálkozón kellett föllépnünk Budapesten. A szervező hölgy megkérdezte, honnan jöttünk. Megmondtuk. \"Szegények\" - csupán ennyi volt a válasz. Na, akkor határoztam el: nem szeretném azt az utat járni, hogy átjövünk, fölmegyünk a színpadra, bemondjuk: magyarok vagyunk odaátról, várjuk érte a tapsot, a pénzt meg a fejsimogatást. Van, aki ezt teszi. Mi viszont zenészek vagyunk, én magam pedig íróember: ez az én teljesítményem, nem a magyarság. Utóbbi olyan természetes, mint hogy levegőt veszek. Csak én tudok örülni a levegőnek - az anyaországiakkal ellentétben. Budapesten hiába magyarázom, milyen csodálatos, hogy magyarul van kiírva: hentes. Szerintem tehát ez volt a helyes út. Ha ma elmondom, hogy Szlovákiában a háború után genocídium történt, vagy azt, hogy a rendelőben a szlovák doktor néni még ma is rászól a négyéves gyerekre, hogy miért nem tud szlovákul - húsz-huszonöt éves zenészmúlttal, telt házakkal, platinalemezzel a hátunk mögött már senki sem vetheti a szememre, hogy magyarkodásból akarok népszerűséget kovácsolni.
- Inkább karácsonyi dalokat tartalmazó lemezzel karácsonyra. Biztosra mennek.- A lényeg nem ez, hanem hogy a zenének ösztönszerűnek kell lennie. A muzsika ugyanis alapösztön. Hallgassuk meg a rigókat! Ők sem számolgatják, hogy a célközönség mire vágyik, ahogy a siratót éneklő asszony sem. Amikor megtapasztaljuk a halált, először jön a sokk, majd a sírás, aztán máris az ének. A Ghymes is ösztönösen működik. Talán ezért vagyunk sikeresek. A közhiedelemmel ellentétben ugyanis lehet sikeres az ösztönös és a minőségi is.
- Mindig a Ghymesről beszél, holott az nem más, mint ön és Szarka Gyula - folyton cserélődő zenészekkel. Szeretnek főnökök lenni?- Szó sincs róla, hogy valamiféle lelki igényünk lenne a főnökségre. A felelősség nem méznyalás. Jóval nyugodtabb álmot biztosít, ha megmondják, mit csináljon az ember. Csakhogy mi írjuk a dalokat - a dalszerzés életelemünk, nem tudnánk róla lemondani. Zenét, szöveget írni pedig nem demokratikus műfaj. Nem lehet úgy, hogy leültök öten, és mindenki ír egy sort - próbáljuk csak elképzelni, ahogy József Attila és csapata írja A hetediket. Vagy Bartók és teamje a Kékszakállút. Nonszensz.
- A két dudás jól megfér a csárdában?- Hogyne. A Ghymesbe csak azokat a zenéket visszük be, amelyek illenek a zenekar stílusához. Írunk persze másmilyeneket is, de egyikünk sem telepszik rá a zenekarra: ezeket szólólemezként jelentetjük meg. Szó sincs versengésről. Vagy azért kellene szomorkodnom, mert Gyula eggyel több szólólemezt jegyez?
- Véletlenül sem. Főleg, hogy ön meg azzal dicsekedhet: Törőcsik Mari az ön verseit mondja az új lemezen.- Erre büszkék vagyunk. Rengeteg felkérésre mond nemet hetente, mégis elvállalta, így végül a Mendikán minden dal előtt őt lehet hallani. Hogy óvtak minket tőle, hogy így kell vele vigyázni, meg úgy nehéz ember! Pedig szó sincs róla. Annyit mondott: nem bírja a tehetségteleneket. Lehet, hogy ezért tartják az érintettek nehéz embernek. A tehetségtelenséget viszont én is nehezen viselem.
- És az anyaországi állapotokat hogyan viseli?- Vegyesen. Egyrészt, amikor eljövünk Budapestre játszani, rengeteg szeretetet kapunk. Az érem másik oldala már nem ilyen fényes. Egyes nagyon öreg fáknak a kérge él csupán, a közepük halott. Sajnos mintha a magyar nyelvterületre is kihatna ez a természeti jelenség. Az anyaország már nem az a csoda, ami gyerekkorunkban volt.
- December 5. óta ez különösen érthető. Épp három éve volt. Múlik azért a sértettség?- Nem akkor éreztem sértettséget, amikor kiderült, hogy nem volt elegendő szavazat. Számítottam rá. Az sem lepett meg, hogy kik agitáltak a nemek mellett. Az sértett, hogy feltették a kérdést. Kiállítottak minket egy piactérre, nyakunkban a \"határon túli\" táblával, és azt kérdezgették: na, kell nekünk ez az ember? Megalázó volt. Miért kellett utcára vinni azt a kérdést, amelyről a románok és a szlovákok is szépen csöndben, a parlamentben képesek voltak dönteni? Ma viszont már nem december 5. a fontos. Hanem december 21. Azon a szép, közeli napon elbúcsúzunk régi jó barátainktól, a határőröktől. Negyvenhárom éves vagyok. Amióta az eszemet tudom, várom ezt a napot. Nemrég finom tudakozódásra vetemedtem: bennem volt még a reflexszerű gyomorgörcs, de összeszedtem minden bátorságom, és megkérdeztem a határőrtől, lesz-e valamilyen búcsúbuli. Mosolyogva mondta, hogy igen, nem lett anyázás a vége. Szerencsére. A magyarellenes hangulatkeltés viszont, az, ahogyan a szlovák politika viselkedik, egyértelműen a közelgő határnyitásnak tulajdonítható.
- Hol is az összefüggés?- A természetes szálak most újra fognak szövődni. Összenő ugye, ami összetartozik, s a kulturális autonómia, tetszik, nem tetszik, megvalósul. Ha valaki például Magyarországra kívánja járatni a gyerekét iskolába, könnyedén megteheti. Az újjáéledő kapcsolat viszont oda-vissza hat: magyarellenességükkel épp ezt akarják megnehezíteni, ellensúlyozni felső szlovák körök. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a Kárpátalján élő vagy a délvidéki magyaroknak még ennyire sem rózsás a helyzetük. Mégis: számunkra az idei decemberrel régi, nagy álmok válnak valóra. Egyrészt játszhatunk a BS-ben. S végre eltűnik a határ is.
Stumpf András (
Heti Válasz)
Forrás:
bumm.sk