Kategória: Interjúk Írta: Tóth Tibor
- A minap egyik ismerősöm, aki a nyolcvanas években volt huszonéves, azt mondta, ha meghallja a Kontroll Csoport nevét, elsőként nem is a zene, hanem a zenei cenzúra ugrik be neki. Számomra ez furcsa.
- Ez az összefüggés teljesen helyénvaló. A kommunista diktatúra a nyolcvanas évek elején már lazult, ennek ellenére agyoncenzúrázott időszaka volt a magyar kultúrának. Ismerőse észrevétele, ma már csak mint emlék érdekes, de nem feledhető.
- Meddig bíztak abban, hogy nagylemezük jelenhet meg?
- Az igazat megvallva, sosem bíztunk ebben, egy percig sem. A dalok szövegét a koncertek előtt rendszeresen le kellett adnunk oda, ahol épp felléptünk, és az illetékesek időnként letiltották a koncertünket. Próbálkoztunk a Lemezgyárnál: kértek egy demót, de tudtuk, hogy nem lesz belőle semmi. Nem ért meglepetésként, amikor szövegváltoztatásokat akartak kicsikarni belőlünk. Mi erre nem voltunk hajlandóak, úgyhogy a történet ezzel véget is ért. Mégis több tízezer példányban jelentek meg kazettáink, a koncertekről készülő felvételeket odaadtuk a rajongóknak, ment a másolás. Egy fillért sem kerestünk rajta.
- A mai kor emberének ez is furcsa lehet: volt egy mozgalom, amely összetartott sok zenészt, miközben pénzt ebből nem igazán láttak.
- Bár a koncertekből csurrant-csöppent valamennyi, az underground egy politikai és művészeti küldetés volt, vállalás a közösség érdekében. Sosem merült fel bennünk, hogy ebből éljünk meg, maga az ügy tartotta össze a csoportokat. Igen, volt egy fontos ügyünk: kiálltunk a színpadra, és olyasmit fogalmaztunk meg, amit az emberek életükben először hallottak a nyilvánosság előtt. Amit saját maguknak sem mertek megfogalmazni. Ez nem buli volt, dehogy, ez harc volt. Harc a diktatúra ellen még akkor is, ha művészi lelkesedés volt a motorja.
- Emlékszem, a rendszerváltás után az egyik multinacionális lemezcég magyarországi leányvállalatának (EMI-Quint) vezetője ki akarta adni az önök betiltott dalait. Az a személy, aki a Hungaroton munkatársaként betiltotta
- Ez nevetséges kezdeményezés volt Wilpert Imre részéről. Visszautasítottuk, nyilvánvaló volt, hogy ebbe nem megyünk bele. A Bahia 1991-ben jelentette meg az első hivatalos hanghordozónkat, aztán szép sorban még néhányat, és gyakorlatilag az összes underground együttest bevállalta a mozgalomból kinőtt utódzenekarokkal együtt. A rendszerváltást követően kiadhatóvá vált minden, az emberek örültek nekik, egy darabig vásárolgatták, aztán megint elkezdődött, vagyis inkább folytatódott a másolási hullám. Egzisztenciálisan ez nem változtatott a helyzetünkön, a Kontroll Csoport ezután sem vált üzleti vállalkozássá. S mivel 1983-ban megszűnt, csak egy emlék maradt, amit a mai napig a Bahia lemezkiadó gondoz.
- A dalaikat mostanság kik hallgatják? A nyolcvanas évek fiataljai?
- A mai fiatalok közül is sokan felfedezik. A zene érdekes maradványa a nyolcvanas évtizednek, olyan, mintha találnánk egy mamutot megfagyva, és az föléledne. A jó szöveg pedig az örökkévalóságnak szól. 2006-ban elővettük a dalainkat, hogy előadjuk az ötvenedik születésnapom és az 1956-os forradalom évfordulója kapcsán.
- A dalok mondanivalója mennyire aktuális manapság?
- Azok az események, amelyek az utóbbi hetekben történtek nálunk, új jelentést adtak a szövegeinknek. Bár sejtettük, de most be is bizonyosodott, hogy ezek a dalok nyomban megelevenednek, amint helyzet van. És most helyzet volt.
- Mire számíthatunk a két szlovákiai fellépésen: Dunaszerdahelyen és Érsekújvárott?
- Jön egy zenekar, amely mesél a múltról. Arról a múltról, amely erőt adhat a jelen emberének. A koncertlátogatók energiát kapnak a nyolcvanas évekből, és meríthetnek belőle a jövőt illetően.
- A Kontroll Csoport ismét öszszeállt. Mi lesz a koncertek után?
- Nem a Kontroll Csoport állt össze, mert az együttesben Müller Péter és Kistamás László is benne volt, s ők most nincsenek velünk. A koncerteket Ági 50 címmel hirdettük meg, hogy ne csapjuk be az embereket. Igaz, az eredeti zenekar játszik, az eredeti énekesnővel, és a két hiányzó tag szellemét is megidézzük. Azt terveztük, hogy erre a két évfordulóra hívjuk életre a formációt, és ötven koncertet adunk. Még a felénél sem járunk, úgyhogy addig biztos folytatjuk. Majd kiderül, hogy az emberek akarnak-e tőlünk többet is, vagy megelégednek ennyivel.
- Megkérdezhetem, miből él napjainkban? Azt tudjuk, hogy írogat.
- Valóban, főleg írok, állandó szerzője vagyok egy irodalmi portálnak, és több sajtóorgánummal működöm együtt. Ebből sem lehet jól megélni, de meggyőződésem, az embernek nem az a legfontosabb feladata, hogy azzal foglalkozzon: miből éljen minél jobban. Pontosabban az enyém biztosan nem az. Sok helyről szedegetem össze azt a pénzt, amelyből már mondjuk úgy tisztességesen meg lehet élni. És szabad vagyok, ez a legfontosabb.
Utolsó frissítés: 2006. december 02. szombat, 16:15
Találatok: 2005
Kategória: Interjúk Írta: Tóth Tibor
Óriási meglepetéssel. Egyszerűen nem hittek a fülüknek, hogy a hazai zenekarok ilyen jók. Persze megválogattuk, hogy kit engedünk színpadra, de így sikerülhetett az, hogy ugyan a közönség nagy része a zárókoncertet adó sztárzenekar miatt jött, de egyszer csak azon vették észre magukat, hogy hihetetlenül jól szórakoznak egy számukra ismeretlen zenekar műsorán. A legspontánabb bizonyítéka a hazai zenekarok kvalitásának talán épp a királyhelmeci koncert volt, ahol befűtötték a hangulatot. A magyarországi zenekarnak szinte a műsor feléig volt mit csinálnia, hogy a hangulatgörbét visszatornázza arra a szintre, ahol az amatőr blokk végén volt. Meg vagyok róla győződve, hogy a következő alkalommal már nem csak a sztárzenekar lesz a mágnes. Charlie például teljesen el volt ragadtatva a zenekarainktól. Nem az illedelmesség mondatta vele az elismerő szavakat, mert ő nem az a fajta. A vándorfesztivál címadó zenéjét, a ZeneVAN-t pedig velünk együtt dúdolta, és közben azt kérdezte, Ugye ez szlovák? Vagyis itteni magyar, nem magyarországi. Mert igényes és mégis élvezhető és ez nagyon hiányzik a magyarországi zenékben. A funky stílust képviselő Brooklyn együttes szerezte a számot. Hagyományosan nagy sikert aratott a közönség körében a már jól ismert Rómeó Vérzik és a RAF II a rock vonalból, de a kultivált hangzású Expired Passport is, akik még egy sanzont is a műsorukra tűztek.
Milyen zenei irányzat képviselői voltak túlsúlyban a fesztivál fellépői között?
A fesztiválnak az volt az alapkoncepciója, hogy teret adjon minden zenei stílusnak. Semmiképpen nem akartuk, hogy ez a rendezvény is rockfesztivál legyen. A műsor felét a funky, brit pop, ska, rap, pop zene alkotta a másik felét pedig a rock és a rock and roll. Ezen arány betartására a sztárzenekarok kiválasztásánál is ügyeltünk. Ezért lettek a vendégeink a következő előadók: Charlie, Neoton, Bon-Bon, Republic, Zanzibar, Hooligans.
Hány amatőr és profi zenekar adott koncertet?
31 hazai és 6 magyarországi zenekar lépett fel, ami 390 hazai és mintegy 50 külföldi fellépőt jelent. Ők és a 15 tagú szervező és műszaki stáb mintegy 30 ezer kilométert tettek meg a közel egy hónap alatt.
A fesztivál kezdetén azt nyilatkozta, az utolsó fellépések egyikét rögzítik majd, és CD születik belőle. Létrejött ez a hanghordozó?
Egy számot vettünk fel a rádióban 10 zenekar énekesének közreműködésével, mert a CD-nyi hanganyag felvétele anyagilag nem volt megoldható.
A fesztivál sikerein felbuzdulva jövőre is terveznek ilyen országos koncertsorozatot?
Ez egy nehéz kérdés, mert őrülten sok munkát igényelt a vándorfesztivál megszervezése és lebonyolítása. Ám ennek ellenére azt gondolom, mindenképpen meg kell rendezni jövőre is ezt a vándorbulit, mert igény van rá. Egyrészt a közönség részéről, másrészt pedig a zenészek részéről. Majdnem 10 ezer nézője volt a ZeneVAN vándorfesztiválnak, és 390 hihetetlenül boldog hazai fellépője. Az itt bulizó srácoknak és lányoknak ez az egy hónap életük egyik legszebb időszaka volt. Aki látta az utolsó helyszíneken a meghitt, szomorú búcsúzkodásokat, az tudja, miről beszélek. Sok szülő is odajött hozzám, hogy megköszönje, a fiaiknak nyújtott lehetőséget, mert amióta ZeneVAN, azóta gyakorolnak, cél van előttük.
Utolsó frissítés: 2006. szeptember 26. kedd, 16:08
Találatok: 1962
Kategória: Interjúk Írta: Tóth Tibor
Utolsó frissítés: 2006. február 28. kedd, 23:04
Találatok: 2108
Kategória: Interjúk Írta: Tóth Tibor
Amikor először hallgattam a CD-t, rögtön az első dalnál hobós-feeling lett úrrá rajtam, ami a másodiknál megerősödött, s még pár helyen előjött.
Bandi: Pedig hidd el, nem gyakorol ránk hatást a Hobo Blues Band. Személy szerint a korábbi lemezeit szeretem, de amióta Póka Egon basszusgitáros kivált, különösebben nem kísérem figyelemmel a zenekar pályáját.
Bigman: Tény, az énekhangom hasonlít Hobóéhoz. Ezt már többen mondták. Szerintem ebből kiindulva érezhetted a párhuzamot, s nem a hangszerelés kapcsán, mert abban nincs semmilyen hasonlóság.
Való igaz, elsőként az ének, a szöveg fogott meg, s csak később tudtam jobban odafigyelni a hangszerelésre. A szövegekből gyorsan egyértelművé vált, hogy nem vagytok kibékülve a nagyvilággal…
Bigman: Mitől lennénk? Látjuk, mi zajlik körülöttünk. Az erős irányít, akinek pénze van, boldogul. Tudod, én régóta zenélek, már akkor is úgymond provokatív szövegeket írtam, amikor még nem volt szabad kimondani bizonyos dolgokat. Meg is gyűlt a bajom, előfordult, hogy hetente raportra jártam. Akik annak idején döntöttek a dalszövegeim és a sorsom felett, most még magasabb pozíciókban vannak. Túlságosan is bársonyos volt a ’89-es forradalom.
Bandi: Mi nem vagyunk tinik, biztos egzisztenciával rendelkező férfiak vagyunk, akik szabadidejükben zenélnek, mert zene nélkül nem tudnak létezni. Közben sajnáljuk a fiatalokat. Én már ’81-ben fülbevalót hordtam, s mindenki furcsán nézett rám. Lázadtam, nem is tudom, mi ellen. Az a legszörnyűbb, hogy a mai fiatalságnak jóval kilátástalanabb a helyzete, mint nekünk akkor. Nekik most több okuk volna a lázadásra.
Bigman: Gyakran mondják, hogy szövegközpontú zenekar vagyunk. Ezzel nincs baj, de nekünk a hangszerelés is ugyanolyan fontos, mint a szöveg.
Az albumot záró címadó dalban érdekes és nem várt módon adjátok meg a csattanót. Addig mindent komolyan vesztek, abban mégis arról énekeltek: ha túl komolyan vesszük az életet, akkor nem lehet túlélni.
Bigman: Meg kell találni az egyensúlyt. Nem egészséges, ha mindent komolyan veszel, de szemet hunyni sem szabad bizonyos dolgok felett. Azért énekelünk erről, mert a zenéhez üzenet kell, s ez az, ami leginkább foglalkoztatja az együttest.
Bandi: Időközben megtanultuk, nem kellenek csúnya szavak a véleménynyilvánításhoz. Másképpen is meg lehet fogalmazni ugyanazt. Ez bizonyára a korral jött.
Talán azt hiszitek, közhely, de én valóban úgy érzem, a lemezetek Magyarországon is megállná a helyét. Sőt! Miért nem kilincseltek vele?
Bandi: Mert már megéltünk ezt-azt. Régen nem táplálunk illúziókat. Nekünk így jó. Zeneileg alapjában véve jól érezzük magunkat a bőrünkben.
Bigman: Van több zenész ismerősünk, akik ebből élnek, vagyis megpróbálnak belőle megélni. A minap az egyik azt mondta, irigyel bennünket. Mert szinte a magunk szórakoztatására játszunk, van havonta néhány bulink, hívnak pár helyre, és kedvünkre örömzenélgethetünk. Nem ebből kell kifizetni a villanyszámlát. Igaza van. Munka után levonulunk a próbaterembe, zenélünk, alkotunk, jókat vitázunk, és jól érezzük magunkat. Mit kívánhatnánk még?
Bandi: Túlságosan önfejűek vagyunk, nem engednénk, hogy egy producer belebeszéljen a dolgainkba. Tudjuk, ez így működik manapság. Úgy nem lehet hitelesen zenélni, ha szakemberek állnak mögötted, irányítanak a piac diktálta feltételek szerint. Rengeteg a példa arra, hogy a kitűnő bemutatkozás után a zenekar elveszíti a saját arculatát, rossz nézni, ahogy a továbbiakban szenved. Látod, ahogy irányítják. Csak akkor tudsz kibontakozni, ha hagynak. Jó példa erre a Green Day esete. Készített egy jó lemezt, majd évekig csak bohóckodott. S miután a szakma teljesen leírta, és valószínűleg a pénzes emberek is magukra hagyták őket, olyan albumot hoztak össze American Idiot címmel, amitől leesett az állam, és olyan koncertet adtak tavaly Pesten, hogy napokig a hatása alatt voltam. Azért lettek megint jók, mert már nem kellett megfelelniük senkinek. Legfeljebb csak önmaguknak.
Azt hittem, mást választ kapok az előző kérdésemre. Mert az albumotok látszólag a piac követelményei szerint készült. Hallható rajta egy dal, a Szomorú vasárnap, amely korántsem a legjobb, de slágerszagú, szerintem ráharapnának a rádiók, s eladná a többi, jóval igényesebb felvételt. Ezt a nagyok is így csinálják.
Bigman: Amikor elkészült, nekünk is hasonló érzéseink voltak, de nem ezzel a szándékkal írtuk.
Bandi: Félreértés ne essék, természetesen nem zárkózunk el a lehetőségek elől, de mindenáron nem akarunk ismertebbé válni. Persze hogy jó volna, ha mellénk állna egy lemezcéges szakember, de állítom, nehéz dolga lenne velünk. Minket nem lehet megvenni. Nekünk a zenélés ennél sokkal többet jelent!
Puha József
Új Szó, 2006. január 26.
Utolsó frissítés: 2006. január 27. péntek, 23:34
Találatok: 2294