Óriási meglepetéssel. Egyszerűen nem hittek a fülüknek, hogy a hazai zenekarok ilyen jók. Persze megválogattuk, hogy kit engedünk színpadra, de így sikerülhetett az, hogy ugyan a közönség nagy része a zárókoncertet adó sztárzenekar miatt jött, de egyszer csak azon vették észre magukat, hogy hihetetlenül jól szórakoznak egy számukra ismeretlen zenekar műsorán. A legspontánabb bizonyítéka a hazai zenekarok kvalitásának talán épp a királyhelmeci koncert volt, ahol befűtötték a hangulatot. A magyarországi zenekarnak szinte a műsor feléig volt mit csinálnia, hogy a hangulatgörbét visszatornázza arra a szintre, ahol az amatőr blokk végén volt. Meg vagyok róla győződve, hogy a következő alkalommal már nem csak a sztárzenekar lesz a mágnes. Charlie például teljesen el volt ragadtatva a zenekarainktól. Nem az illedelmesség mondatta vele az elismerő szavakat, mert ő nem az a fajta. A vándorfesztivál címadó zenéjét, a ZeneVAN-t pedig velünk együtt dúdolta, és közben azt kérdezte, „Ugye ez szlovák? Vagyis itteni magyar, nem magyarországi. Mert igényes és mégis élvezhető – és ez nagyon hiányzik a magyarországi zenékben”. A funky stílust képviselő Brooklyn együttes szerezte a számot. Hagyományosan nagy sikert aratott a közönség körében a már jól ismert Rómeó Vérzik és a RAF II a rock vonalból, de a kultivált hangzású Expired Passport is, akik még egy sanzont is a műsorukra tűztek.

Milyen zenei irányzat képviselői voltak túlsúlyban a fesztivál fellépői között?

A fesztiválnak az volt az alapkoncepciója, hogy teret adjon minden zenei stílusnak. Semmiképpen nem akartuk, hogy ez a rendezvény is rockfesztivál legyen. A műsor felét a funky, brit pop, ska, rap, pop zene alkotta a másik felét pedig a rock és a rock and roll. Ezen arány betartására a sztárzenekarok kiválasztásánál is ügyeltünk. Ezért lettek a vendégeink a következő előadók: Charlie, Neoton, Bon-Bon, Republic, Zanzibar, Hooligans.

Hány amatőr és profi zenekar adott koncertet?

31 hazai és 6 magyarországi zenekar lépett fel, ami 390 hazai és mintegy 50 külföldi fellépőt jelent. Ők és a 15 tagú szervező és műszaki stáb mintegy 30 ezer kilométert tettek meg a közel egy hónap alatt.

A fesztivál kezdetén azt nyilatkozta, az utolsó fellépések egyikét rögzítik majd, és CD születik belőle. Létrejött ez a hanghordozó?

Egy számot vettünk fel a rádióban 10 zenekar énekesének közreműködésével, mert a CD-nyi hanganyag felvétele anyagilag nem volt megoldható.

A fesztivál sikerein felbuzdulva jövőre is terveznek ilyen országos koncertsorozatot?

Ez egy nehéz kérdés, mert őrülten sok munkát igényelt a vándorfesztivál megszervezése és lebonyolítása. Ám ennek ellenére azt gondolom, mindenképpen meg kell rendezni jövőre is ezt a vándorbulit, mert igény van rá. Egyrészt a közönség részéről, másrészt pedig a zenészek részéről. Majdnem 10 ezer nézője volt a ZeneVAN vándorfesztiválnak, és 390 hihetetlenül boldog hazai fellépője. Az itt bulizó srácoknak és lányoknak ez az egy hónap életük egyik legszebb időszaka volt. Aki látta az utolsó helyszíneken a meghitt, szomorú búcsúzkodásokat, az tudja, miről beszélek. Sok szülő is odajött hozzám, hogy megköszönje, a fiaiknak nyújtott lehetőséget, mert amióta ZeneVAN, azóta gyakorolnak, cél van előttük.

Amikor először hallgattam a CD-t, rögtön az első dalnál hobós-feeling lett úrrá rajtam, ami a másodiknál megerősödött, s még pár helyen előjött.

Bandi: Pedig hidd el, nem gyakorol ránk hatást a Hobo Blues Band. Személy szerint a korábbi lemezeit szeretem, de amióta Póka Egon basszusgitáros kivált, különösebben nem kísérem figyelemmel a zenekar pályáját.

Bigman: Tény, az énekhangom hasonlít Hobóéhoz. Ezt már többen mondták. Szerintem ebből kiindulva érezhetted a párhuzamot, s nem a hangszerelés kapcsán, mert abban nincs semmilyen hasonlóság.

Való igaz, elsőként az ének, a szöveg fogott meg, s csak később tudtam jobban odafigyelni a hangszerelésre. A szövegekből gyorsan egyértelművé vált, hogy nem vagytok kibékülve a nagyvilággal…

Bigman: Mitől lennénk? Látjuk, mi zajlik körülöttünk. Az erős irányít, akinek pénze van, boldogul. Tudod, én régóta zenélek, már akkor is úgymond provokatív szövegeket írtam, amikor még nem volt szabad kimondani bizonyos dolgokat. Meg is gyűlt a bajom, előfordult, hogy hetente raportra jártam. Akik annak idején döntöttek a dalszövegeim és a sorsom felett, most még magasabb pozíciókban vannak. Túlságosan is bársonyos volt a ’89-es forradalom.

Bandi: Mi nem vagyunk tinik, biztos egzisztenciával rendelkező férfiak vagyunk, akik szabadidejükben zenélnek, mert zene nélkül nem tudnak létezni. Közben sajnáljuk a fiatalokat. Én már ’81-ben fülbevalót hordtam, s mindenki furcsán nézett rám. Lázadtam, nem is tudom, mi ellen. Az a legszörnyűbb, hogy a mai fiatalságnak jóval kilátástalanabb a helyzete, mint nekünk akkor. Nekik most több okuk volna a lázadásra.

Bigman: Gyakran mondják, hogy szövegközpontú zenekar vagyunk. Ezzel nincs baj, de nekünk a hangszerelés is ugyanolyan fontos, mint a szöveg.

Az albumot záró címadó dalban érdekes és nem várt módon adjátok meg a csattanót. Addig mindent komolyan vesztek, abban mégis arról énekeltek: ha túl komolyan vesszük az életet, akkor nem lehet túlélni.

Bigman: Meg kell találni az egyensúlyt. Nem egészséges, ha mindent komolyan veszel, de szemet hunyni sem szabad bizonyos dolgok felett. Azért énekelünk erről, mert a zenéhez üzenet kell, s ez az, ami leginkább foglalkoztatja az együttest.

Bandi: Időközben megtanultuk, nem kellenek csúnya szavak a véleménynyilvánításhoz. Másképpen is meg lehet fogalmazni ugyanazt. Ez bizonyára a korral jött.

Talán azt hiszitek, közhely, de én valóban úgy érzem, a lemezetek Magyarországon is megállná a helyét. Sőt! Miért nem kilincseltek vele?

Bandi: Mert már megéltünk ezt-azt. Régen nem táplálunk illúziókat. Nekünk így jó. Zeneileg alapjában véve jól érezzük magunkat a bőrünkben.

Bigman: Van több zenész ismerősünk, akik ebből élnek, vagyis megpróbálnak belőle megélni. A minap az egyik azt mondta, irigyel bennünket. Mert szinte a magunk szórakoztatására játszunk, van havonta néhány bulink, hívnak pár helyre, és kedvünkre örömzenélgethetünk. Nem ebből kell kifizetni a villanyszámlát. Igaza van. Munka után levonulunk a próbaterembe, zenélünk, alkotunk, jókat vitázunk, és jól érezzük magunkat. Mit kívánhatnánk még?

Bandi: Túlságosan önfejűek vagyunk, nem engednénk, hogy egy producer belebeszéljen a dolgainkba. Tudjuk, ez így működik manapság. Úgy nem lehet hitelesen zenélni, ha szakemberek állnak mögötted, irányítanak a piac diktálta feltételek szerint. Rengeteg a példa arra, hogy a kitűnő bemutatkozás után a zenekar elveszíti a saját arculatát, rossz nézni, ahogy a továbbiakban szenved. Látod, ahogy irányítják. Csak akkor tudsz kibontakozni, ha hagynak. Jó példa erre a Green Day esete. Készített egy jó lemezt, majd évekig csak bohóckodott. S miután a szakma teljesen leírta, és valószínűleg a pénzes emberek is magukra hagyták őket, olyan albumot hoztak össze American Idiot címmel, amitől leesett az állam, és olyan koncertet adtak tavaly Pesten, hogy napokig a hatása alatt voltam. Azért lettek megint jók, mert már nem kellett megfelelniük senkinek. Legfeljebb csak önmaguknak.

Azt hittem, mást választ kapok az előző kérdésemre. Mert az albumotok látszólag a piac követelményei szerint készült. Hallható rajta egy dal, a Szomorú vasárnap, amely korántsem a legjobb, de slágerszagú, szerintem ráharapnának a rádiók, s eladná a többi, jóval igényesebb felvételt. Ezt a nagyok is így csinálják.

Bigman: Amikor elkészült, nekünk is hasonló érzéseink voltak, de nem ezzel a szándékkal írtuk.

Bandi: Félreértés ne essék, természetesen nem zárkózunk el a lehetőségek elől, de mindenáron nem akarunk ismertebbé válni. Persze hogy jó volna, ha mellénk állna egy lemezcéges szakember, de állítom, nehéz dolga lenne velünk. Minket nem lehet megvenni. Nekünk a zenélés ennél sokkal többet jelent!

Puha József
Új Szó, 2006. január 26.