Mitsoura koncert, Pozsony, Sétatér (Hviezdoslav tér), 2007. április 28.

A Magyar Köztársaság Kulturális Intézete jóvoltából tegnap a pozsonyi Sétatéren (Hviezdoslavovo námestie) újabb élményszámba menő koncertet adott a magyarországi etno zene egyik jeles kortárs képviselője, a Mitsoura. Azt hiszem felesleges ódákat zengenem Miczura Mónika hangjáról, mert annyira egyedi, összetéveszthetetlen és energikus, hogy aki ismeri, az úgyis tudja, aki meg nem, az pedig hallgassa meg, mert hiába írom le, azt hallani kell. A hangverseny alatt újra és újra megkérdeztem magamtól, hogy milyen transzcendens erőtől vezérelve jön ki ekkora hang ebből a 40 kilogramnál nem több és 150 centiméternél nem magasabb kicsi roma lányból. De úgy látszik, vannak még csodák. A hang dinamikája, Mitsou egyedi hajlításai és talán a termetéből fakadó hihetetlenül magas hangszíne (a beszédhangja is ilyen - ha messziről látja az ember és nem ismeri, joggal hihetné, hogy egy alsó tagozatos kislány énekel világszínvonalon) összetéveszthetetlen, és ez a hang másfél órán keresztül bírta a strapát. Csak egyszer-kétszer éreztem azt, hogy kissé fals hangokat fog, de akkor talán nem is hittük volna el, hogy élő produkcióról van szó. Mitsou, köszönjük, hogy létezel, és köszöntjük Zsigó Jenőnek, aki felfedezte számunkra. Ne feledkezzünk el azonban a többiekről sem. Monori András a dzsessz felől érkezett, de már őt is megfertőzte a népzene és a world music. Többfajta hangszeren játszik (szaxofon, gadulka, kaval), stílusában a tradicionális dzsessz etno elemekkel és modern megszólalással párosul (gyakran használ különféle effekteket). Szalai Péter, akit a Makámból már ismerhetünk, a tabla mestere, de természetesen egyéb ütőhangszereken is játszik. A Mitsoura talán amúgy is legmarkánsabb gyökerét, az indiai vonalat erősíti. Szólóját meleg fogadtatásban részesítette a nagyérdemű. Az együttesben Szalai Péter játéka mellett a cimbalmos Lukács Miklós stílusa a legautentikusabb, mesterien ért ahhoz, hogyan építheti be ezt a hangszert alapjában véve tradicionális játékmód képviselésével ebbe a zenei kavalkádba úgy, hogy mégis tökéletesen passzoljon bele. Moldvai Márk az elektronikus alapok felelőse, aki - úgy érzem - megtalálta saját magát, mert a Neo-beli művészkedése valahogy sose jött be. Figyelemre méltó, hogy kiválóan kihasználja a technika adta lehetőségeket, de nem él vissza vele, ami manapság sajnos nem jellemző. Az utolsó előtti \"remixes\" tételt leszámítva, ami szerintem egy kicsit kommersz felé húzott, nagyon eltalált sample cuccokat és aláfestéseket használ.
Amiről még nem esett szó: Milyen zenét is játszik a Mitsoura? Egyértelműen az indiai alap dominál, de fellelhetjük benne az arab, a roma, a balkáni és a magyar népzenei csírákat, de természetesen más elemeket is. Érdekes, hogy a lebegősebb részeknél nekem meg a Pink Floyd ugrott be.
Sok ilyen muzsikát Pozsonynak! És én is örülök, hogy végre elcsíphettem őket.

Az 5. SZMAZE Utazó Cirkusz (2007. május 5., Nagycétény) beszámolója

Már előző éjjel sejteni lehetett, hogy az égiekkel hadilábon állunk majd, de azt nem tudhattuk, hogy a legrosszabb időjárást fogjuk ki. Sajnos így történt, amit a kb. 40 fizető vendég ténye is alátámaszt, s így egy \"zenész muzsikál zenésznek\" fedőnevű magánbuliban érezhettük magunkat, bár valljuk be, nem ez az első ilyen eset szűkebb pátriánkban. Jó húzásnak bizonyult a koncert előtt összecsődíteni egy rövidke megbeszélésre a zenekarok képviselőit, mivel így lehetőség nyílt az ismerkedésre és a közös cuccok használásának tisztázására. A későbbiek folyamán nem is lett probléma, hogy ki min játszik, minden gördülékenyen ment. A közönségre még mindig hiába vártunk, de nem volt mese, hét óra után pár perccel el kellett kezdeni az akciót, hiszen akik úgyse jönnek el, azokra nem várhatunk hiába...
Elsőként a Gixer csapott a húrokba. A megújúlt banda (énekesnő távozása, új szólógitáros) egyre összeforrottabbnak tűnik, minden hangszeres igyekszik a lehető legtöbbet nyújtani a színpadon. Annak idején Reny is jól beleillett a csapatba, de végképp nincs hiányérzetem a távozása miatt. Lőrincz Gábor így frontemberré lépett elő, és meg kell mondani, néhány hónap alatt is sokat izmosodott a hangja, a magasak pedig egyre jobban mennek, jó lesz ez! A szőke hajú új gitáros is jókat teker, és a két éves zenekarnak már csak a saját számok hiányoznak. A cover nóták összeállítását amúgy is sablonosnak ítélem meg, bár gyakorlásnak mindenképpen jó, mivel van köztük pár igazán igényes darab is. Mivel a Gixer megalakulása előtt a bandából többen még csak nem is fogtak hangszert a kezükben, tényleg figyelemreméltó teljesítmény, hogy két esztendő alatt meddig jutottak. Nagyon kíváncsi vagyok a saját nótákra, amelyeknek a szerény és szimpatikus bandatagok véleményére rácáfolva szerintem már nagyon is itt van az idejük!
Őket követte az alá\' szolgálya. Személyes érintettség okán csak annyit szeretnék írni, hogy ez volt a formáció negyedik koncertje (ebből a második komolyabb), és a sok hiba ellenére úgy érzem, hogy koncertről koncertre mindig egy kicsivel jobban teljesítünk és lassacskán kezdünk összeszokni.
Utánunk a Last Blues Band következett. (A zenekar magját már 12 esztendeje ismerem, még a KGB-s érából, a barátság azóta is tart, bár sajnos az utóbbi években nem volt lehetőségünk annyit találkozni.) Azóta természetesen már elcsíptem őket itt-ott, de a teljes műsorukat csak most volt szerencsém látni (ezt szégyenlem is). Tibi szuggesztív és ironikus előadásmódját már korábbról ismertem, de azóta még bohókásabb és egyben letisztultabb lett. A hazai zenei színtéren azon kevesek egyike, aki tudja, mit akar. De ez az egész zenekarra jellemző. A saját nótákon kívül a KGB-s időkből is hallhattunk \"csallóközi örökzöldeket\", és persze akadt néhány feldolgozás is. Minden szerzemény emlékezetes volt, de a sajátokon kívül nekem két kakukktojás, a Purple Rain és a Vörös Tigris tetszett a legjobban. Prince klasszikusának becsempészése merész húzás volt, de bejött! Az alig ismert régi Edda-nóta \"lasztblúzbendesített\" változata meg telitalálat. Tibin kívül a többiek is lelkesen teljesítettek, a vokalistának (akinek jó hangja van, de még jobb lenne, ha saját magát adná, és nem szeretne mások stílusában énekelni; bár ezzel a későbbiekben szerintem nem lesz probléma, hiszen még fiatal) pedig így megkésve kívánok boldog születésnapot!
A Last Blues Band-et kis szerelés után a budapesti Alhana váltotta. Már az első akkordok után hallottam, hogy élőben sokkal jobbak, mint a stúdiófelvételeken, itt igazán sütött a produkció, még ha nem is a zsánerem, amit művelnek. Zsizsu tündéri jelenség, aki vonzza a tekinteteket, és nagyon lejött a színpadról az a szívvel-lélekkel való játszás, ami mifelénk hiányzik a csapatokból. Nem zavarta őket az sem, hogy maroknyi a nézősereg, szépen megköszönték a lehetőséget. Bár ezt minden zenekar megtette ezen az estén, ami nagyon örvendetes tény.
Nagyon kíváncsi voltam a Live Mirror koncertjére, hiszen a teljes repetroárt élőben még nem hallottam, és az új énekesnő hangja már a stúdiófelvétel hallgatásakor is meggyőzött. Élőben pedig méginkább. Tisztán hozott mindent, és a színpadi mozgása, gesztikulációi folytán is igazi fronteberré nőtte ki magát. Igaz, a koncert elején még nélkülöznünk kellett őt, mivel a Live Mirror tradicionálisan instrumentális blokkal indít.
Engem leginkább a dalszerző gitáros, Roman, továbbá a kiváló dinamikai érzékkel rendelkező dobos, Levente és persze nem utolsósorban az énekesnő, Kriszta profi teljesítménye fogott meg, de az egész zenekar összefogottnak tűnik, szép megszólalással. Talán egy kicsit vigyázni kellene az ismétlődő zenei betétekre (nekem soknak tűnt) és egy kicsikét tágabbá tenni a stílustárat és a hangszerelést, de tényleg csak egy picikét, hogy ne essen szét. Summa summárum a produkcióhoz csak gratulálni lehet.
Az 5. SZMAZE Utazó Cirkuszt a révkomáromi Kerecsen zárta. A trió felállás ellenére nagyon energikus és telt volt a hangzás, cseppet sem lehetett érezni, hogy üres a muzsika. \"Vézsé\" szinte mindent betöltött, egy percre nem hagyta elcsendesedni hangszerét, amit meg kell hagyni, remekül és egyedi módon kezel. Mondjuk számomra néha már egy kicsit sok is, ami kijött a zöld hathúrosból, de ez csak az én szubjektív meglátásom, ne tessék vele egyetérteni. Az énekhangja is sokkal jobb volt, mint a tavalyi tehetségkutatón, de azért azon van még mit csiszolni. Stockar, azaz Gábor fiatal kora ellenére nagyon jól és technikásan püföli a bőröket, Leventével egyetemben szerintem az egyik legjobb felvidéki magyar dobossá nőtte ki magát az elmúlt néhány esztendőben. Hangya pedig akármilyen állapotban képes hozni a biztos alapokat, ráadásul a cucca szépen is szólt.
Úgy érzem, ezen a záporverte estén mindenki nagyon nagyot teljesített, és sajnálhatja az, aki nem jött el. Köszönet a zenekaroknak az emlékezetes koncertekért és a nagyon korrekt hozzáállásért, köszönet az első osztályú és nagyon készséges hangosításnak (DV Audio) és persze annak a néhány emberkének is nagy köszönet, aki a zord időjárás ellenére kilátogatott a helyszínre!

Élménybeszámoló a Republic zenekar somorjai koncertjéről (2007. május 11.)

Május 11-e szép, derült időjárással indult, de a műholdképek sajnos esőt és zivatarok lehetőségét jósolták estére. Ez be is következett. Úgy este hat óra körül megdördült az ég, és elkezdett esni az eső. Szerencsére megúsztuk jég nélkül és kisebb széllel.
Ilyen körülmények közepette ismerőseimmel aggódva ültünk autóba, esernyőkkel is felszerelkezve. Szerencsére Somorján csak gyengén szemerkélt az eső, és a szél is elállt, így ki lehetett bírni a koncertet.
A nem túl barátságos idő ellenére sokan eljöttek. Elég közel jutottam a színpadhoz, amely fölé zöld sátor volt húzva.
A zenekar negyed 9 körül vonult be a színpadra a szokásos cirkuszi indulóval. Cipő bemutatta társait, mint állatidomárt, légtornászt, költőt stb., majd felcsendültek a jól ismert dallamok. A dalok sorrendjét nem tudom felsorolni, de váltakozva játszották a régi nagy számokat az újabbakkal. Elhangzott pl. az egyik kedvencem, az Igen, amely nagyon dinamikus nóta. De felcsendült Az erdő közepében és a Fényes utakon, az Ezt a földet választottam, a Játssz egy kicsit a tűzzel, melyekben sokat hegedült Szabó András a Gépfoklórból. Sőt, még zongorán is besegített. Az újabb számok közül játszották a Tyereskovát, a Csak játssz a szívemmelt, és ha jól emlékszem, a Ne fuss elt és a Soha ne feleljt is. Az esős időhöz paszzolt a 67-es úton, de játszhatták volna az Esős évszakot is. Nem hiányzott a Szállj el kismadár, a Repül a bálna, a Jó reggelt kívánok, a Hazudj még nekem, a Szeretni valakit valamiért a 16 tonna fekete szén és a Kék és narancssárga sem.
Szerintem hangulatos volt a koncert, a nagy tömegben mindnyájan lelkesen csápoltunk, énekeltünk.
Ami a hangosítást illeti: laikusként nekem úgy tűnt, hogy az elején a basszus túl hangos volt a ritmus- és szólógitárhoz meg András hegedűjéhez képest, de ez nem rontott sokat a hangzáson. Később kiküszöbölték ezt a hibát, és minden hangszer, továbbá Cipő minden szava jól kivehető volt. Dinamikusan játszottak a fiúk kb. 2 és negyed órát, sikerült megteremteniük a varázst.
Utána Cipő volt olyan rendes, hogy kijött a színpad mellé dedikálni a rajongók hosszú sorának. Látszott rajta a fáradtság, de mindenkinek aláírt, mindenkivel fényképezkedett és kezet fogott. A többiek sajnos nem jöttek ki, ennek ellenére jó benyomással távoztam a koncertről.