Címlap
Kategória: Zenészek, Zenekarok
Közzétéve: 2006. március 08. szerda, 23:12
Írta: Tóth Tibor
Találatok: 2672
Az Alma Art művészeti csoportosulás a legendás kvartett előtt tiszteleg
Bacsó Mátyást a szélesebb közönség a 2004-es Gútai Líra győzteseként ismerhette meg. Kedveli John Lennon zenéjét. „Nem vagyok Beatles-rajongó, de elismerem a zenéjüket, mert a maga idejében korszakalkotó és egyedi volt. Inkább Lennon munkássága inspirál és tisztelem a világbékéért tett igyekezeteit. Csapatunkkal arra vállalkoztunk, hogy megidézzük ezt a fenomenális zenekart. Ám nem majmoljuk őket, hanem újraértelmeztük a dalokat” – mondja Matyi. Érdekességként pedig a koncerten elhangzott egy Máté Péter-feldolgozás is, Veled jó lesz majd (If I Fell) címmel. „Azért választottuk ezt a számot, mert Máté Péter sokat tett a Beatles magyarországi népszerűsítéséért. Nagyon örülünk, hogy megidézhetjük a legendás zenekart. Sajnos a mai fiataloknak nem ismerősek ezek a dalok. Viszont elmondhatom, hogy a számok a maguk egyszerű szöveg, illetve zenevilágával akár nekik is szólhatnak.”
Kovács László a doboknál ül, és számára is nagy kihívás jelent a Beatles újkori megjelenítése. „A világ egyik legelismertebb előadói voltak, és így nagy fába vágtuk a fejszénket, hogy megpróbáljuk a saját ízlésünkön keresztül megszólaltatni a klasszikussá vált dalok egy részét. Hosszú éjszakákat töltöttünk azzal, hogy a leghitelesebben sikerüljön visszahozni a Beatlest. Az eltelt idő alatt semmit se fakultak ezek a számok, s minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy minél hitelesebben adjuk elő őket. Néhány dalt új köntösbe bújtattunk, rockosabb stílusban játsszuk őket. Nem nagyon nyúlunk bele az eredeti zenébe, hanem úgy adjuk elő a számokat, hogy ha a Beatles zenekar a napokban alakulna, akkor nagy valószínűség szerint így játszaná őket. A gombafejűek sikere abban rejlik, hogy többfajta zenei stílus inspirálta őket, s így egy új zenei irányzatot alkottak” – mondja Laci.
Minden hangszer élőben szólal meg. Szutyányi Adrián, basszusgitáros nem is annyira a zenéjüket szereti, mint inkább azt, amit akkoriban képviseltek. Ők voltak a fiatal nemzedék új irányvonalának zászlóvivői. „A Beatles a klasszikus rockláz elindítói. Én a magyar rockzenekarok zenéjét szerettem meg, ezek hatására fogtam a kezembe basszusgitárt. Hat éve művelem.” Adrián a legfiatalabb a csapatban mindössze huszonegy éves, ezért a próbák alatt nehéz volt elcsípnie a Beatles zenekar érzésvilágát.
Magyar Lóránt édesapja jóvoltából került kapcsolatba a Beatlesszel. Szinte beleszületett. „Édesapám nagy rajongója a zenekarnak. Az ő zenéjüket hallgatva cseperedtem fel. Különös lesz számomra játszani zenéjüket. Barátaimmal megpróbáljuk felidézni a Beatles szellemét. Néhány dalt új, korszerű hangzással láttunk el, ütősebbek lettek. Természetesen előttük tisztelegve újítottunk” – mondta Lóránt. A fellépőkön kívül fontos szerepet játszik a hangosító és világosító is. Mind egy csapat.
Ferenczi Kornél, aki nélkül nem szólalhatnának meg ezek a dalok elmondja: „Nagyon nehéz úgy megszólaltatni ezeket a dalokat, hogy azok felidézzék a képviselt kor szellemét, ugyanakkor a mai fiatalokhoz is szóljon. Az élő zene újra a figyelem középpontjába kerül és egyre nagyobb teret hódít. A szüleim által ismertem meg a Beatles zenei munkáját.” A csapat legközelebb április 9-én Alistálon ad koncertet.
Borka Roland
Új Szó,
2006. március 8.