Címlap
Kategória: Interjúk
Közzétéve: 2008. február 16. szombat, 12:33
Írta: Tóth Tibor
Találatok: 2459
Lovasi András a Deja Vu klub vendége 2008. februárjában. Ennek apropóján készült vele a villáminterjú.
A februári Deja Vu klub vendége lesz Lovasi András a Kispál és a Borz együttes frontembere, ebből az alkalomból szólítottuk meg őt.
A Kispál most volt 20 éves, hogyan ünnepeltétek meg tinédzser éveitek elmúlását?
Egy sikeres turnéval. Jó bulikat játszottunk, többnyire nézőcsúccsal. A turné azért is érdekes volt, mert három dobossal játszottunk.
Ez miért fontos?
Mert a zenekarunk a dobosok mentén korszakosodott. Minden dobos működése a Kispál egy korszakát jelentette. Ilyen szempontból egy tanulságos időutazást tettünk.
Volt arra példa, hogy leültetek egy kocsmába, s megünnepeltétek a jubileumot?
Ilyen is volt, a Pécsi buli után.
Szerinted melyik volt a zenekar legjobb időszaka. Van ilyen egyáltalán?
Mint mondtam, az együttes ténykedése nagyjából három korszakra tagolható. Minden korszaknak volt jó időszaka és rosszabb is, hiszen pont ezért váltottunk, mert volt ilyen. Egyébként azt gondolom, hogy minden zenekar legizgalmasabb időszaka az első 5-6 év, mert akkor találja ki magát. S ha hoz valami új, jó dolgot a zenébe, akkor azt az első három albumán megcsinálja. Mi is úgy az ötödik lemez táján kerültünk először krízisbe.
Mit csinál mostanában Lovasi András?
Leginkább lemezt csinál a Kiscsillag együttessel. Ez egy szabadidő-zenekar, ahol gitározok.
S persze énekelsz...
Azt is, de nem csak én. Itt nem én vagyok a frontember.
Köszönöm a beszélgetést, a többit majd élőben a Deja Vu klubban.
Strieženec Sándor