Az az igazság, hogy cikket kéne írnom az Ócsófesztről, mer\' \"a\'\" Ákos megkért rá, de izé, nincs hozzá túl nagy affinitásom. Nem mintha a potenciális dolgozat tárgya nem lenne érdemes részemről intellektuális energiám egy részének beléfektetésére, érzelmi bevonódásomra, illetve a Ti részetekről lelki, szellemi és fizikai állapototokhoz mérendő adekvát érdeklődésre, hanem mer\' karácsony, egy Kristof Kieslowski Bergmannról szóló tanulmányának és Mózes Endre barátom az alkalmazott teológia tárgyában elővezetett néhány meglátásának okán némiképp egzaltált vagyok, plusz van még néhány okom, melyről nem kívánok értekezni.
Az Ócsófeszt fesztivált 2004 nyárelőjén szervezte meg először két unatkozó fiatal, akik úgy gondolták, eljött ideje a mindent fikázók táborából átlépni a valamit létrehozó s ezért fikázott emberek táborába, ami sok egyéb metafizikai állandó jelenléte mellett még a gyakori röhögés és az adekvát kasza mozzanatai megvalósulásának reményével is kecsegtetett, s ami - feltéve de nem megengedve - hőseink elhatározásában mérvadó szerepet játszott.

Az 2004-es, első évad headlinerjeként a Deák Bill Blues Band aposztrofáltatott, 2005-ben a Bikini...
Tisztában vagyok e mozzanatok megmosolyogható aspektusával (én is megmosolyogtam), a bávatag mosoly a fesztivál szervezettsége, tudatosan strukturált mivolta tudomásulvételekor olvadt le arcomról, illetve akkor, amikor szembesültem a ténnyel, hogy mindez kb. 20 tizen-huszonéves fiatal (két hősünk haveri köre) konceptív erőkifejtésének eredménye, amit saját kamasz/adoleszcens korom értelmesnek nevezhető tudatos cselekménysorozataira visszaemlékezvén nem tudtam kellőképpen értékelni.
Az Ócsófeszt tehát azon embertársaim számára is érdekes objecté (sic!) válhat, akik - hozzám hasonlóan - kellő óvatossággal kezelik a magyar rock hőskora(?) túlélői contempoáris artefaktumainak befogadását, ellenben szeretnék befogadóként, vagy fellépőként megtapasztalni a \"profi cucc\" áldásos hatását és/vagy szeretnének a honi rockfesztiválokra nem mindig jellemző - bíztatóan antropomorf (nyírt pázsit, fluens szemétszedés, intelligens szerviz, alapvető higiénia) - környezetben, egy vagy két napot tölteni némi poszthatvanas/hetvenes évek feelingben.

Egy kórusnak ennél nagyobb elismerés nem kell. Ha a koncert napja előtti héten már probléma jegyet szerezni a Művészetek Házába, ha az előadásra egyre többen és egyre távolabbi vidékekről jönnek a zenei élményre vágyók, azt bizonyítja, hogy a Csermely Polgári Társulás kezdeményezése, mellyel létrehozta az újévi hangversenyt hét évvel ezelőtt, nemcsak jó ötlet volt, hanem maradandó érték is.

Az idei év első szombatján, január hetedikén valóban telt ház fogadta a fellépőket. Az évről évre emelkedő terembér ellenére a jegyek ára emberi maradt, a legdrágább helyek is csupán kétszáz koronájába kerültek a nézőnek. De vonzotta a tömeget a két jól ismert magyar kórus, a Csermely vegyeskar és a Csengettyű gyermekkar, a nagynevű tenorista, Klein Ottó és az operett üdvöskéje, Eperjesi Erika is.

A műsor első részében a két kórus mutathatta meg, mit tud. A közönség nem csalódott. A Csermely két bevezető száma, egy orgonával kísért örvendező zsoltár és egy a capella Mária-himnusz után Csáky Pál lépett színre. Róla mindenki tudja, milyen tisztséget tölt be a kormányban és az MKP-ban, de kevesen tudják, hogy emellett a Csermely Kórus tiszteletbeli tagja is. Havasi József karmesterrel még Ifjú Szivek-beli múltja köti össze, de annak ellenére, hogy kottákat is kapott, ideje nem engedi az aktív kórustagságot. A miniszterelnök-helyettes beszéde nem kifejezetten a politikára épült, néhány anekdotával és viccel fűszerezve a tavalyi évet jónak minősítette, az ideire pedig alkotó hitet kívánt.

Ezután a Csengettyű csemetéi vonultak a színpadra. A nézők számára kissé furcsának tűnt, hogy az első énekszámot vezénylő Kekeňák Szilvia miért néz hátra, mielőtt a keze lendítésével megadná a kezdésre a jelet. Talán azt kémleli, mennyien hallgatják a kórusát – hihette a közönség, de tévedett. A Rorando coeli című Vodňanský-műben ugyanis egyszerre két énekkart hallhattunk, a teljes gyermekkart a színpadon és a négytagú kiskórust a nézőtéren, mely a dallamokat visszhangként ismételte. Teljes volt az összhang, a szólisták biztos énektudása és a kórus harmóniája nagy élmény volt. Hogy mi mindent tud a Csengettyű, változatosan összeállított műsorával mutatta meg. Tudnak például tiszta szívvel, áhítattal fohászkodni, ahogy Kodály Ave Mariájában észrevehettük. Tudnak fergetegesen, remek ritmusérzékkel tapsolni, ahogy Orff Tapsrondójában bebizonyították. Nem okoz nekik gondot az sem, hogy dal közben táncra perdüljenek, ezt a tudományukat a műsoron kívüli ráadásszám tárta fel a közönség előtt. Ugyanis a nagyérdemű is tudott egyet-mást, ha nem is Orff ütemeire, de vastapssal jutalmazta a Csengettyűt és két karnagyát, Ferencei Andreát és Kekeňák Szilviát.

A Csermely Kórus újra színpadra lépve soknyelvűségét mutatta be a nézőknek, énekelt héberül, franciául és latinul. A nézők nemcsak a nyelvtudást méltányolták, hanem a héber zsoltárok zenei összhangját és az Alleluia friss temperamentumát is. Havasi József karmester az árnyalt dinamika mestereként vezényelte végig a repertoárt. Szabó Balázs ifjú orgonista Bach-interpretációjával pedig maga a szerző is elégedett lett volna.

A műsor második részében mintha összement volna a színpad, ugyanis színre lépett az alkalmilag verbuválódott Kassai Szimfonikus Zenekar is, hogy a két szólistát kísérje. Klein Ottó előbb egy technikailag rendkívül igényes Donizetti-áriával örvendeztette meg a hallgatókat, később pedig fülbemászó operettrészletekkel szerettette meg magát. Eperjesi Erika szintén főleg operettekből válogatott, ám Händel Messiásának egy lassú részletét is remek színvonalon énekelte el, melyre a Csermely egy gyorsabb kórusrészlettel válaszolt. A pálmát, azaz a nagyérdemű legnagyobb tapsát azonban a Bánk bán nagyáriája, az összkari műként énekelt White Christmas és a zárószám, a Radetzky mars váltotta ki. Karol Kevický karmester táncos mozdulataira a közönség is „tapsra fakadt”, és az atmoszféra a bécsi újévi koncertek zárószámának hangulatához vált hasonlóvá.

A kórus kedves meghívását a 2007-es újévi koncertre feltehetőleg sokan komolyan veszik a nagyérdemű soraiból, és jövőre esetleg egynél több autóbusz indul Szepsiből a hangversenyre, a hazaiak pedig a „vidékkel” versenyezve újra tetemes mennyiséget foglalnak majd el a széksorokból.