Az első, ingyenes napon először a dunaszerdahelyi JØNVUKK lépett a deszkákra. Róluk annyit érdemes tudni, hogy élő hip-hoppot játszanak és ezúttal sem okoztak csalódást a közönségnek. Utánuk az est fénypontja, Erik Boboš Procházka és Lengyel Pista akusztikus blues koncertje következett. Boboš szuggesztív játéka, bár rétegzenéről van szó, nagy sikert aratott. Zárásként az alternatív stilusban utazó Royko Passage játszott.
Péntek délután a SKAfander indított, majd az új felállású Expired Passport mutatkozott be. Őket a peredi Mortifer követte, majd pedig a nap egyik húzóneve, a magyarországi Cry Free zenekar erőtől duzzadó előadását láthatta a nagyérdemű. Atkáék a Deep Purple magas színvonalú tolmácsolásával örvendeztették meg a közönséget (főleg ANTIPOPot). A sajátos felfogású, ám igen igényes zenét produkáló European Mantra formáció követte őket, akik sokak számára felejthetetlen műsort produkáltak. A trash metalban utazó Remorse is derekasan kitett magáért, az ő koncertjük nem rég ért véget.
Jelen pillanatban az est utolsó zenekara a Csak Van lövi be a cuccot, az ANTIpeti + Why Not? formáció műsora holnap délután lesz látható/hallható, szóval aki az ő koncertjükre kiváncsi, annak ajánlom, hogy nézzen ki ide a szőlősbe a szombati nap folyamán.

Jól emlékszem azokra a felejthetetlen késődélutánokra a kilencvenes évek végén, amikor a Ghymes együttes még \"hazainak\" számított, és aki pozsonyi, Pozsony környéki vagy fővárosi középiskolás, egyetemista volt illetve a fővárosban dolgozott, ingyen láthatta ezt a nagyszerű formációt minden hónapban, ugyanis a Ghymes saját klubbal rendelkezett a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetében (anno Magyar Intézet). A csapat azóta sokat megélt és ma is kitűnő formában van, de sokak szerint azok az esztendők (a Rege és a Smaragdváros albumok megjelenése idején) voltak a zenekar legjobb évei. Talán a jó értelemben vett sztárrá válás felelőssége egy kicsit kiölte azt a spontaneitást és humort, ami akkor jellemezte a zenekart, de az is lehet, hogy ez egy természetes fejlődés, letisztultság eredménye, csak időközben felnőttek, érettebbé váltak.


Évek óta nem láttam a formációt, ezért nagyon megörültem, mikor egy nagyszerű véletlennek köszönhetően ismét lehetőségem nyílt arra, hogy láthassam a Ghymes zenekart. Akkor még nem tudtam, hogy csak a felét fogom látni és hallani, mivel a \"Csak a világ végire...\" című műsor azt sejttette, hogy a legutóbb megjelent gyermeklemezük anyagát fogják játékosan bemutatni a legkisebbeknek, mint ahogyan azt tették a \"Bennünk van a kutyavér\" idején is. Hiába, más idők járnak mostanában, 10 esztendő alatt is hihetetlenül felgyorsult a világ, és a Ghymes teljes tagsága nem engedheti meg magának, hogy bő egy hónapon keresztül a Komáromi Jókai Színház \"szolgálatába szegüljön\", de a nemes tett még így, trióban is nagyon dícséretes. Az előadássorozat bérletes volt, s természetesen a legkisebbekhez szólt, zenés-játékos és cseppet sem utolsó sorban oktató jelleggel. Mivel én is alsó fokon tanítok, ezért alkalmam nyílt elkísérni az osztályomat az előadásra. (Ezzel persze le is lőttem a poént, mivel másképp nem is tudtam volna bejutni a színházba, ugyanis kizárólag gyerekbérletes előadásokról volt szó). Említettem már, hogy a Csak a világ végire... zenés-játékos előadás, ami oktató jelleggel is bír. Előbb azonban essék szó a zenéről.
Ismert a mai gyerekek zenéről alkotott képe és sajnos azt is tudjuk, mennyire kiölte belőlük a kor a muzikalitást, mennyire nem tudnak énekelni (tisztelet a kivételnek). Ráadásul a nevelő koncert címkével illetett pénzszerző haknik (sokszor 10-15 ezerért! - az alapiskolákban, tátogással, játék-imitálással, információk ferdítésével, amelyek után az ember a WC-re nem a szokásos dolgok elintézése végett indul) sem kötik le igazán a figyelmüket, és ha hozzáveszem, hogy röpke tanítói pályafutásom során a legcsibészebb osztályt vittem az előadásra, egy kissé pesszimistán is tekintettem az elkövetkezendő néhány percre. De aztán láss csodát! A Szarka Tamás nélkül színpadra állt (vagyis inkább színpadra ült) fél Ghymes, a testvér Gyula (akinek neve fémjelezte - mint utólag megtudtam - a gyerekműsort) vezetésével, továbbá a többi Ghymes-tag (az éneklő, gitározó és lantot is megszólaltató Szarka Gyula mellett Varga Bori játszott még szaxofonon és fagotton, továbbá Kún Csaba szintetizátorozott és mindketten vokáloztak is) és a Komáromi Jókai Színház színművészei (Holocsy Katalin és Bernáth Tamás) segítségével egy nagyszerű műsornak lehettünk részesei, amelyet a gyermekek éppúgy értékeltek, mint a jelen lévő tanítók. A legutóbbi Ghymes-gyermeklemez dalaira építve, de felhasználva régebbi dalokat is egy félig színház, félig gyermekkoncert varázsának adhattuk át magunkat, és be kell valljam, felnőttszemmel éppúgy szórakoztató és tartalmas volt, mint a gyerekek szemével nézve. A két színművész egyfajta keretet adott a koncertnek, továbbá egyszerűen, néhány kellék segítségével, ám mégis ötletesen, eljátszották a dalokat, itt-ott beálltak egy-kis vokálozásra, vagy ha kellett, ritmushangszerekkel egészítették ki a zenekart. Látszott, hogy mindenki élvezte, amit csinál, és harmónia jellemezte munkájukat. A narrátor szerepét és az összekötő szöveget (amelytől egységes lett a produkció és nem csak a dalok jöttek egymás után) olykor Gyula, máskor pedig a színészek vállalták magukra.
A játékosságot - természetesen - főleg Holocsy Katalin és Bernáth Tamás biztosították, de Szarka Gyuláék is beleadtak anyait-apait. Természetességükkel, kedvességükkel hamar szívükbe lopóztak a gyermekeknek, akiket cseppet sem kellett noszogatni, ha színpadi szereplésre került sor. Sőt, résen kellett lenni, hogy nehogy ellepje a színpadot az egész gyerektömeg. Nem beszéltünk még a zenészek szép, színes, reneszánsz és barokk kort idéző kosztümjeiről, amelyek méginkább meseszerűvé, gyermekközelivé tették a produkciót.


Ami az oktató-nevelő aspektusát jellemzi a dolgoknak, mindenképpen el kell mondanunk, hogy ha egymással olyan fokú jelzők társulnak, mint a kedvesség, a magas fokú zenei képzettség de egyúttal alázat és a játékosság, akkor nyert ügyünk van. Bár így történne minden az iskolákban és a szülői házban is. A kedvességet a gyermek azonnal megérzi és viszonyulása a dolgokhoz alapvetően pozitív irányba változik. Megtisztul a dactól, a szkeptikusságtól, megnyugszik, befogadóbbá válik, barátságosabb lesz, feloldódik. Ami a magas fokú zenei képzettséget és az alázatot illeti, fontos az, hogy ne nézzük hülyének a gyerekeket és ne etessünk meg velük minden ürüléket, mert igenis érzik ők is, mi a jó zene, csak még talán nem tudják annyira kifejezni. Játékossággal pedig mindig célba jutunk. Sajnos sok gyerek nem ismerte a \"Kis kacsa fürdik\" kezdetű dalocskát, de a koncert végére már mindenki tudta, hogy anyjához készül Lengyelországba, és azzal is mindenki tisztában lett, hogy \"Egyszer egy királyfi mit gondolt magában\". Amikor a gyerekek maguktól (vas)tapsolnak és egyszer csak elfogy a zene, amire visszajöhetnének a szereplők, akkor lehet azt mondani, hogy talán elértünk valamit, elért valamit a Ghymes és a Komáromi Jókai Színház.


Szarka Gyula azok közé tartozik, aki tesz is valamit ezért. A gyermekműsor kapcsán így nyilatkozott:
\"Mit kellene tenni? Az iskolában úgy tanítani az éneket és zenét, hogy ne gyötrelem, hanem gyönyörűség legyen a tanulónak, s egész életére beleoltsa a nemesebb zene szomját... Sokszor egyetlen élmény egész életére megnyitja a fiatal lelket a zenének. Ezt az élményt nem lehet a véletlenre bízni: ezt megszerezni az iskola kötelessége.\"
\"Minden népnek van egy sereg népdala, amely oktatásra kiváltképpen alkalmas. Ezeket jól kiválogatva, a népdal lesz a legmegfelelőbb tananyag, hogy rajta a gyermekeknek az egyes zenei elemeket bemutassuk és tudatosítsuk ezeket... Mielőtt más népeket akarunk megérteni, magunkat kell megértenünk. Semmi sem alkalmasabb erre, mint a népdal. És az idegen országok népdalainak megismerése a legjobb út az idegen népek megismeréséhez. Mindezen fáradozások végcélja abban áll, hogy a tanulókkal megismertessük és megszerettessük a múlt, a jelen és a jövő klasszikusait.\"
Ezen az úton kéne haladni. Máshol is.

Fotók: Dömötör Ede

Linkek:
Ghymes
Komáromi Jókai Színház

Live Mirror és História a Big Man Pubban (Nagymegyer, 2007. február 2.)

Mikor megláttam a hírt, hogy a Live Mirror és a História zenekar látogat el Megyerre, reménykedtem, hogy semmi nem jön közbe, és ott lehetek. A Live Mirror koncertjéből Bősön csak egy nyúlfarknyit láttam, a végét, de az nagyon tetszett, úgyhogy kíváncsi voltam, mit produkálnak Megyeren. A História zenekart viszont még nem hallottam, tehát csak nőtt az érdeklődésem. Este 8 körül meg is érkeztünk a pubba, hiszen nem tudhattuk, mennyien lesznek, de gondoltuk, hogy a két zenekar vonzani fogja az embereket. Akkor még találtunk üres asztalt, de lassan megjöttek a zenészek, és akik ezután pottyantak be, azok megelégedhettek a pultnál való állással, vagy aki nem volt annyira kitartó és türelmes, az egyszerűen hazament (\"nyunnyók\"). Ha jól emlékszem, egész pontosan kezdett a Live Mirror és végre átadhattuk magunkat a zenei élvezetnek. Bevallom, nekem nagyon tetszett. Instrumentális blokkal kezdtek, majd meglepetésként az új énekesnőt is megismertük. Őszintén szólva, először furcsa volt, szinte egész más lett a zenekar számomra, ahogy egy női hang is belekeveredett a zenei áradatba. Bár szerintem a számokban jobban kihasználhatták volna az énekesnő zenei adottságait, kicsit monoton volt számomra, hogy szinte ugyanazon a szűk hangterjedelmen belül énekelt állandóan, pedig a végén kiderült, hogy sokkal több van benne. Visszatérve az instrumentális blokkra: hozzám közelebb állt ez a rész. Nem tehetek róla, de ilyen zenekaroknál én mindig keresem a hasonlóságokat, a kis „elcsenéseket” másoktól (rossz szokás), de ebben az esetben egyszerűen nem találtam, pedig ez elég ritka. Egész egyedi hangzásvilágot nyújtottak a zenészek, szerintem régen volt ekkora sikere egy zenekarnak a Big Man Pubban, úgyhogy a visszatapsolás után nagy örömömre még kaptunk pár instrumentális számot ráadásként.
Következett ugye a rakodás, majd a História. Ekkor már megvolt az alaphangulat, sőt ekkor az emberek már táncoltak, köztük voltunk néha mi is. Talán a megyeri közönséghez közelebb állt ez a stílus, inkább a blueshoz és a rock \'n\' rollhoz vannak hozzászokva a pubban. Ízelítőt kaptunk a készülő albumról is. Nagy sikere volt a bizonyos „kínai” dalnak, amit kétszer is meghallgathattunk, ráadásként a Live Mirror énekesnőjével kiegészítve!
Szerintem egy egész jó bulinak voltunk szem- és fültanúi. A közönség \"jól teljesített\", a zenészekről nem is beszélve. Ja, és egyel biztosan növekedett a Live Mirror rajongók száma.