Volt egy emlékezetes esténk...

Megérkezésemkor még csak alig lézengtek páran a teremben, de amikor a házigazda Deja Vu elkezdte műsorát, már egyre többen érkeztek. A standard jazz darabokat nyomató négyesfogat túlélte az énekes, Vajdi (Vajda András) távozását. A szaxofonos Kotiers András, aki pár hónapja tért vissza a zenekarba, már Vajdi távozása előtt is énekelt egy-két dalban (hozzáteszem: nem is rosszul), de most a komplett repertoárt fel kellett vállania. Mivel Andrásnak Vajditól mélyebb hangfekvése van, így értelemszerűen bekerültek a repertoárba újabb átvett felvételek is, és ami nem fekszik Andrásnak, azt nem is erőltetik, illetve átírták. Mondjuk most több lett az instrumentális darab (ami nem meglepő), de egyelőre nem tudni, hogy ez csak az énekes távozása miatti átmeneti állapot, vagy pedig tudatos koncepció eredménye. Mindenesetre várjuk ki a végét. András viszont a kezdeti lámpaláz után már egyre magabiztosabban énekel, és bízzunk benne, hogy ez csak javulni fog. Kellemes, rekedtes basszus-bariton orgánuma van, ami ugyan nem átütő erejű, ám mindenképpen egyedi. A többiek (Strieženec Sándor - dob, zenekarvezető; Kanik tibor - gitár és Konrád Dodi - fretless basszusgitár) is hozták a formájukat, és amikor már egy kis alkohol is társult a produkcióhoz, akkor méginkább elengedték magukat. :) Mellesleg két \"kört\" játszottak az esti sztárvendég előtt, egyet pedig utána.
Az esti vendég pedig nem akárki volt, hanem Szent István királyunk hangja, Varga Miklós. :) Egy szál fehér pólóban, farmerben állt ki a színpadra, ami arra engedtetett következtetni, hogy ez a szólóest nem a külsőségekről, hanem a zenéről szól majd. Nos, így is lett. Igaz, az első két nóta (ami Varga új albumán szerepel) nem győzött meg igazán, sőt, szerintem rettentő pocsék és semmitmondó volt... Sajnos nem ismerem a lemezt, de ha az egész ilyen, akkor ezért tényleg kár... A buli amúgy \"félplébek\" volt, tehát CD-ről szólt az alap, és erre énekelt rá Varga Miklós, ugyanis sok tényező (pl. idő, pénz, hangerő, kis színpad) sajnos nem engedi meg azt, hogy egy teljes formáció léphessen színpadra, és hát ez egy klub, nem pedig koncertterem. Szerencsére aztán már csak jobb nótákat énekelt Miklós barátunk, és nem is akármilyen szinten! A magasak csak úgy repkedtek! És pontos, precíz, hamisságoktól teljesen mentes, CD-minőségű előadást hallhattunk. Igaz, az elején még kissé halk és száraz volt az ének, de a technikusok aztán szerencsére megtalálták az optimális hangzást. Felcsendült többek között A hajnal a Honfoglalás betétalbumáról, elhangzott nóta A megfeszített c. rockoperából, és ha már itt tartunk,
természetesen az István a király-ból is felcsendült két egyveleg. Meg hát, ami \"kötelező\": az Európa. A kis beszélgetésből az is kiderült, hogy amikor Miklósék tudomást szereztek arról, hogy egyesek Szlovákia eurohimnuszaként szerették volna feldolgozni a dalt, kicsit meglepődtek, mert nekik erről nem szólt senki, és lényegében a médián keresztül értesültek a dologról. Varga elmondása szerint ez se lett volna baj, és megadták volna az engedélyt, ha a szöveg a szlovákra való lefordításkor nem szenvedett volna csorbát. Az eredetileg ugyanis nem az EU éltetésére íródott, hanem a dal Európa mint földrész \"egységesítése\", továbbá a közös múlt és jövő megkérdőjelezhetetlensége mellett szállt síkra, mert ugye, amikor íródott a szám, még javában állt a vasfüggöny... Aztán szó esett politikáról is, igaz, csak általánosságban, de talán ezt sem kéne, illetve nem ilyen mennyiségben és mértékben, vagy legalábbis nem ezen a helyen, bár ez csak az én szubjektív véleményem. Érdekes, hogy szépen megtelt a Hlava XXII., ám akkora tumultus mégsem volt, mint legutóbb Homonyik Sándor estjén, pedig Varga Miklós neve azért valamivel jobban cseng. A közönségre viszont nem lehetett panasz, sőt, kétszer is visszatapsolta a közkedvelt művészt, aki két olyan szerzeménnyel is előrukkolt, ami ugyan nem kötődik szorosan a nevéhez, ám a szívéhez nőtt. Az egyik a Honfoglalás közismert dala, a Kell még egy szó, a másik pedig a Nemzeti dal. Némi hiányérzetem azonban maradt, mert P.Box dalt nem hallhattunk (bár a nagy P.Box nóták inkább Vikidál nevéhez kötődnek), de így is maradt egy emlékezetes esténk.